Köztes út igenis létezik

Nincsenek szabályok?
Van egy téves meggyőződés egy-két ember fejében az én és a hozzám hasonlók nevelési módszereivel kapcsolatban.

Valamilyen oknál fogva azt gondolják, hogy a megértésen, támogatáson, szereteten és tiszteleten alapuló nevelés egy szabályok és korlátok nélküli rendszer. Egy világ ahol a gyerek azt csinál amit akar, nincs következménye a tetteinek, vadon nő.
Ebből következik, hogy a felnőtt életében nem lesz képes alkalmazkodni, szabályt követni, korlátokat tartani, sőt tovább megyek, mivel nincs ‘’megfelelő’’ szigor a gyerekkorában, ez az oka hogy tiszteletlen és neveletlen gyerekekkel van tele a társadalom.
WOW.
Ez nem állhatna távolabb a valóságtól.

Ha ezt a gondolatmenetet vennénk alapul, akkor a felnőttek között csak szentek és bűnözők léteznének, hiszen valami vagy fekete vagy fehér.
Köztes út nem létezik?

Szabályokat csak olyan módon lehet felállítani, hogy az parancs elven működik?
Korlátokat csak úgy lehet felállítani, hogy az elnyomja a másik ember akaratát és személyiségét?
Persze hogy nem.
Mondok egy példát.
Az óvodás korú gyerekem, szeretné ha megvennék egy új játékot a boltban.
Bármilyen okból kifolyólag, én nem szeretném megvenni. Mivel még nem mindig tud uralkodni az érzésein, így elsirja magát, akár hisztizni kezd, gyerekfüggő hogy mekkora lesz a reakció.
Egy hierarchia alapú nevelési modellnél felszólitanám hogy hagyja abba, mivel ez hatástalan, erélyesebben mondanám neki, esetleg kiabálnék, majd ahogy azt százszor láthatjuk boltokban, kicibálnám a boltból.

Van más mód:
Mikor látom, hogy negatív reakcióval fog járni, hogy nemet mondok, élből leguggolok hozzá, felveszem a szemkontaktust, kapcsolódom.
Nemet mondok, de egyből el is magyarázom hogy miért nem, megindoklom és megpróbálom rávezetni hogy megértse. Ha sírni kezd, validálom az érzéseit, ha nem tudja megfogalmazni, akkor segítek. Tudom hogy nagyon szeretnéd, és csalódott vagy amiért most nem vesszük meg. Én is az lennék.
Ismét elmondom az okokat. Mellette vagyok, átölelem, vigasztalom. Nem azzal foglalkozom hogy ki mit gondol, vagy épp minket néz. Rá figyelek mert szüksége van rám. Tízből kilencszer nem az a gond hogy nem érti hogy miért nem, szimplán csak csalódott és arra van szüksége hogy valaki megértse és mellette legyen amíg túl teszi magát rajta.

Öszeveszhetnék vele, elvárhatnám, hogy egyből vidáman továbblépjen, de ez teljesen irreális az életkorában. E helyett biztosítom érzelmileg, segítek neki feldolgozni és aztán továbblépni.
Az eredmény ugyanaz mindkét esetben. A játékot nem vettük meg. Csak az első példában magára hagytam az érzéseivel amiket nem talán még értelmezni sem tudott. A második esetben átsegítettem rajta és tettem egy lépést a felé, hogy pár év múlva már elég legyen számára az is, hogy megindoklom a döntésem. Már nem zökken ki érzelmileg, valószínűleg érvel a mellett hogy megvegyük, de el tudja fogadni a döntésemet a nélkül hogy teljesen összeomoljon.
Ez a különbség.
Bárkit meglehet törni előbb vagy utóbb. Ki erőszakolható hogy beálljon a sorba.

Amiről én beszélek annak az a lényege, hogy be akarjon állni a sorba mert tudja és érti, hogy miért jobb neki.