Miért bántanád, ha szeretheted is?

Egy gyerek gyengébb mint egy felnőtt és mindig kiszolgáltatott.
Soha, semmilyen körülmények között nem oké egy gyerekkel szemben fizikai erőszakot, megfélelemlítést alkalmazni.
Tudom, a régi időkben mindenki kapott. Otthon, az iskolában, az edzésen. A régi időkben sok minden más is normális volt. Ez nem azt jelenti hogy jó is. Sajnos a köztudatban sokféle vélemény kering a gyerekek bántalmazásával kapcsolatban. Van akik szerint egy “füles” belefér, de talán nem vagyok naiv ha azt gondolom, a mai kor gyermeket nevelő generációja már nem tartja a bántást gyereknevelési eszköznek.
Mivel én alapvetően nem a szapulásban, hanem az edukációban hiszek, nézzük a tényeket.

1. A szülő azért üt, mert a gyerek is ütött.
   Ezzel az a probléma, hogy az elv amire alapul, hogy a gyerek tapasztalja meg az ezzel járó fájdalmat téves. Abban a fejlődési szakaszban, ahol a csapkodás, karmolás előfordul egy kisgyerek részéről, még nem ért ok-okozati következményeket. Az agya nem képes logikai összefüggések értelmezésére. Viszont ami valóban jellemző, hogy tükrözi és másolja a viselkedésünket, így pont az ellenkezőjét érjük el vele.
2. A szülő büntetésnek használja az ütést.
   A gyerek nem fogad szót, hisztizik, olyat csinál amit nem szabad és mint instant következményt kapja az ütést. Ezzel a gondolatmenettel is sok a probléma, de leginkább az, hogy pillanatnyi megoldást nyújt. A gyerekek viselkedésének mindig van oka, soha sem a bosszantás vagy a szülő idegein táncolás a cél. Ha nem kap útmutatást, megértést és támogatást az adott helyzetben, legyen az túl sok inger, fáradtság, szeretet vagy figyelem éhség, frusztráltság, vagy az érzelmei feldolgozásának problémája, azzal azt az üzenetet közvetítjük, hogy hozzánk hiába is fordulna segítségért, mert támogatás helyett fájdalomra és megfélemlítésre számíthat.
   Az ütést a kétségbeesés és a hatástalan nevelési módszerek, az eszköztelenség szüli. Mindig van jobb módszer.